Nem kell semmi rosszra gondolni, csak Csaba barátunk épített egy cserépkályhát a tanyán.
Így indult péntek délután az alap, amit kiraktak téglákkal és föltöltöttek homokkal.
Még tavasszal megvettük a kályhát, apu hozta el Vásárhelyről. Sorakoznak a csempék és a samott téglák.
Peti takarította ki a csempéket.
Csaba építi. Itt alakítja ki a tűzteret. A falába kerülnek a kapacserepek amiket a homokos agyaggal és a fém kapcsokkal fogat össze. Ide építi bele a samott téglákat a jó hőraktározás miatt.
Szépen nő.
Az alsó részen van két kis lyuk, azon jön föl két oldalt a füst, megy be a bal oldali nagyobb járatba, majd át a kettő között a jöbb oldaliba és onnan ki a kéményen.
Tetején így zárja le.
És ilyen lett, megszületett a Mancika.
Hátulról. Itt látszik a kémény csatlakozás. A saját csövét nem tudtuk fölhasználni, mert messzebb volt a kéménytől, mint az eredeti csövének a hossza.
Peti másnap kifugázta. Vasoxidos festékes fugázóval. Most pedig száradhat.
2011. szeptember 26., hétfő
Szüret
Grétivel és Margó Mamával leszüreteltük a szőlőt.
Tatával együtt préselték.
Nagy a szerelem.
Gyűlik a must.
Kb. 20l fehér és 20l vörös lett. Éjjelenként már nagyon hűvös van (10C alatt, igaz nappal 27C körüli a hőmérséklet), a must olyan 20-21es cukorfokú lett, igaz megmértük, de utólag derült ki, hogy a darálékban kellett volna mérni. Így egy kis titkos turbósítót bevetettünk (kicsi cukor, és kevés élesztő).
Még csak tanulgatjuk ezt a borászkodást.
Új faj: cukkiszon, a kérdés melyik az? Van a képen egy patiszon és egy cukkini és a kettőből mutálódott cukkiszon.
Hajnalicska. A hűvösebb napokon már egész nap nyitva van. Gréti előszeretettel használja hajdíszként is.

Glettelés és falazás
Jóska Tata kiglettelte a szobákat. Peti kijavította a repedéseket, után egy sorral átfestették a falakat.
Peti befalazta a spájzajtót.
Mellette pedig kivágta az átjárót a kis előszobához. Először egy áthidalót tett be.
Majd kivágta alatta a falat.
Látszik milyen vastagon állt mindenhol a téglapor. Beszívtunk annyit,- annak ellenére, hogy Peti maszkban csinálta-, megfogadtuk hogy kizárólag eredeti fűszerpaprikát eszünk.
Később pedig betelepítettük az öntöző renszert.

Eper palántázás: Tata készítette elő a helyét, Gréti locsolta.
Később pedig betelepítettük az öntöző renszert.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)